Így gondozunk mi, Szegeden

Otthoni étkezési szokások felmérése a bölcsődébe járó kisgyermekes családok körében

Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben - Legyen újra érték a család!

A korai életszakaszban feltárt fejlődésbeli rendellenességek, lemaradások kezeléséhez szükséges hozzáférés javítása. - TÁMOP 5.2.6-13 zárókiadvány

 

Így gondozunk mi, Szegeden

(Gondolatok a bölcsődei gondozó-nevelő munkáról, a teljesség igénye nélkül)

A nyugat-dunántúli régió bölcsődéinek hírlevelében, a Gólyahírben olvastuk a Csodaország Bölcsőde szakembereinek „Így gondozunk mi” írását, melyre néhány gondolatban szeretnénk reagálni.

Ennek aktualitását adja az is, hogy a korábbi módszertani bölcsődék között már egy ideje folyik a szakmai munka részleteinek egyeztetése, például a minőségügyi kézikönyv összeállítása érdekében is. Ezen egyeztető értekezleteken már kiderült, hogy a nevelő-gondozó munka jó néhány apró részletét másképp értelmezzük, másképp oldjuk meg.

Itt az ideje, hogy ezekről nyíltan is beszéljünk, anélkül, hogy bármelyik megoldásról kijelentenénk, ez az egyetlen jó út. Egymástól ötleteket vehetünk, tanulhatunk. Mindamellett, hogy sok mindenben egyetértünk a szombathelyi szakemberek által leírtakkal, néhány dologban eltérő gyakorlatot alkalmazunk. A bölcsődei nevelés-gondozás kiemelt területének tartjuk a családokkal való fokozott törődést, segítésüket már az első pillanattól, ahogy kapcsolatba kerülnek intézményünkkel. Teljes dokumentum letöltése.

Otthoni étkezési szokások felmérése a bölcsődébe járó kisgyermekes családok körében

Kutatások, felmérések tapasztalata, hogy a túlsúlyos, elhízott gyermekek száma évről – évre növekszik. Ennek hátterében számos tényező játszik szerepet, többek között az örökletes háttér, a helytelen szülői minta követése, a folyamatosan bővülő finomított élelmiszer kínálat, a gyorséttermek és látványpékségek egyre nagyobb térhódítása, a mozgásszegény életmód, a helyes táplálkozással kapcsolatos ismeretek hiánya, valamint a családok rendelkezésére álló anyagi keret.

2013. év március – április hónapban kérdőíves felmérést végeztünk a bölcsődébe járó kisgyermekes családok körében az otthoni étkezési szokások tekintetében. A hét bölcsődében 435 db kérdőívet adtunk ki, melyből visszaérkezett 328 db. A feldolgozottság 75,5% - ami reprezentálja a bölcsődébe járó gyermekek családjában jellemző étkezési szokásokat..Teljes dokumentum letöltése.

Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben - Legyen újra érték a család!

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztálya, valamint a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet Gyermekjóléti és Gyermekvédelmi Főosztálya  korábbi években meghirdetett egy, az egyes gyermekjóléti-gyermekvédelmi intézményekben kiforrott jó szakmai gyakorlatok összegyűjtését és bemutatását célzó programot. A „Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben” című pályázatra a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény pályázatot nyújtott be. Czömpöl Tiborné intézményvezető helyettes a „Legyen újra érték a család!” című a munkája is díjazásban részesült. Teljes dokumentum letöltése.

A korai életszakaszban feltárt fejlődésbeli rendellenességek, lemaradások kezeléséhez szükséges hozzáférés javítása. - TÁMOP 5.2.6-13 zárókiadvány

A   kiemelt   projekt   feladata elsősorban  a  koragyermekkori intervencióban  érintett  (különös  tekintettel  a  0-3  éves gyermekekkel és  családjaikkal - születés  előtti  időszakra  is kiterjedően -

kapcsolatba  kerülő)  szociális  és  gyermekjóléti alapszolgáltatás  szakembereinek  támogatása,  a  problémák lehető  legkorábbi  beazonosításával  (a  szociális  kockázati tényezők  felmérésétől  kezdve,  már  a  várandóság  ideje  alatt), képzettségük, eszközellátottságuk és az alkalmazott módszerek fejlesztésével. Bővebben a teljes anyag.

 

 

BÖLCSŐDE KERESŐ

Kérem adjon meg pár paramétert.
Az irányítószám mezőbe Budapest esetén kérjük kerületet írjon számmal.



2017 Magyar Bölcsődék Egyesülete